Úgy értelemezem Gilgamest, aki a mostani segítőm, hogy ezt az alap szöveget fogjuk újabb és újabb adatokkal bővíteni. Íme a közlése:
"Gilgames vagyok az Antaresz bolygóról, mely a skorpió csillagkép szíve. Nem itt élek, de ezen az útvonalon érkeztem a teretetebe. Hetven ezer évig szolgáltam a bolygón lévő élet fejlődését, ebből földi idő szerint 126 évig vezető papkirály is voltam. Tájékoztatást hoztam arra vonatkozólag, hogy új csillagnemzetség születik a Cassiopeia csillagködben, mely az egyesült emberiség jegyeit hordozza.
A föld nevű bolygó egy olvasztótégelye az csillagnemzetségek embereinek. Igen jól hallod.
A csillagnemzetségek lényeinek energiái a tér-idő keresztjén át fizikai alakban megtestesülve megjelentek a földön azzal az egyetemes céllal, hogy itt Istenemberekké "nőjjék" ki magukat. Ez a folyamat már hét millió éve tart.
Mind e közben ötödik nemzetség él a földön.
1. NEMZETSÉG: "Mag" a az Ég fiai jöttek le megtapasztalni a rendszer sajátosságait, hogy beindulhasson a folyamat. Hét fényévnyi távolságból érkezett egy Nemzetség (szíriusziak) kik felügyelik mind a mai napig a folyamatot, genetikai beavatkozási joggal bírnak.
2. Nemzetség: A Kvazárokról jött lelkek eligazították a bolygó felületét, mely mint egy játszótér szolgálja a fejlődésünket. Két millió év kellett, mire a környezeti viszonyok alkalmassá váltak arra, hogy a kövekbe, vizekbe "kezdő lelkek" jöhessenek tapasztalásra.
3.Nemzetség: 2,5 ÉV múlva a kövekből felszabaduló lelkek adták a növényzet "lelkeit". Fa, fűfélék.
4. Nemzetség: Másik két millió év kellett, mire a Fa- fű lélek kinőtte magát .
Most a hetedik korszakban vagyunk, amikor az alapoktól indult fejlődés résztvevői eljutnak a tökéletességig. Ennek a végszava a Cassiopeia csillagködben épp most történik.
A későbbiek folyamán a további nemzetségekről is szó esik, de egyenlőre a megértés miatt ennyi szükséges volt.
A mai napon nagy ünnepre készülünk Ég és Föld között. Ez a hely valójában a szívetekben van."
Érdekességképp nézzük meg a "sumér" papkirályok uralkodási idejét:
https://hu.wikipedia.org/wiki/
Hogyan lehetséges mindez:
https://hu.wikipedia.org/wiki/