A csillagtérből érkező Erő 2015.Február 18.-ig hatalmas lehetőséget adott a Földi testben létező Istentudatoknak (embereknek) világunk ás sorsunk megváltoztatásában. Ebben az időszakban a teremtőerő a 15 ezerszerese annak amit eddig tapasztalhattunk. Amennyiben elfogadjuk a tényt, hogy a külső és belső béke megteremtésével a föld egy csodálatos hely lehet, máris fogjunk munkához.
Az emberi érzelmek, főként azok melyeket a szív bocsát ki messze túlhalad az emberi testen, melyeket a föld körül keringő űrszondák képesek észlelni.
A hasonló rezgés mint a közös ima, képes megváltoztatni a földet és légkörét. Sőt meg tudja változtatni az egész környezetet békét és szeretetet hozva a földlakóknak.
Nézzük csak 3 percnél hogyan beszélnek erről:
Jim Carrey: FELÉBREDÉS /motivációs, ébresztő videó!/
Imádkozzunk hát a a belső békéért mint egyén és külső békéért, mely ember az emberhez és a körülötte lévő élethez való viszonyt jelenti. Azt az egymáshoz való szerető hozzáállást, melyet Krisztus Urunk így fogalmaz: Azt tedd a másik emberrel, amit te is szeretnéd, hogy veled tegyenek. ( Csak olyan dolgokat tegyetek másokkal melyekett jó szívvel fogadsz, ha veled történik.)
Imádkozzuk hát az év imáját, melynek minden sora nagy tanulságot rejt. Adj esélyt MadOdnak, hogy megértése által az életed része lehessen. Gondolkozz el egy-egy során, hogy mélyebb értelmet nyerjen benned és cselekvő szeretetté forrja ki magát.
Minden reggel ébredés után és este lefekvés előtt 3x mondjuk el a külső és belső béke megteremtése érdekében magunk és a világ számára.
IMA közben:
- Új Világot teremtünk
- tisztítjuk általa saját tudatunkat
- átírjuk a közös tudatban felhalmozott, szükségtelen dolgokat.
Amennyiben időnk engedi, EBBEN AZ IDŐSZAKBAN nap közben többször is mondhatjuk (érezve a hívást ), meghatározva a célt amiért imádkozunk.
Köszönöm együttműködő szereteteteket:
Uram tégy engem békéd eszközévé
Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,
hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,
ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét,
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétely, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol árnyék, oda fényt,
ahol szomorúság, oda örömet.
Uram, add, hogy inkább én igyekezzem vigasztalni,
minthogy vigaszra várjak,
inkább én törekedjem megértésre,
mint hogy megértést óhajtsak,
inkább én szeressek,
minthogy szeretetet igényeljek.
Mert önmagunkat feladva - találjuk meg magunkat;
ha megbocsátunk - akkor nyerünk bocsánatot;
és ha meghalunk - azzal ébredünk az örök életre.
Így van