A téli napforduló a legősibb és legszentebb ünnepe a magyarságnak.
December 21-én, sztyeppei elődeink meggyújtották a tüzet, így várva az év leghosszabb éjszakáján az újjászülető Fényt.
A tűz szertartása a rituális fényáradat háromszori körbedobolásával és a Napatyának, Földanyának, valamint a jelenlévők szellemeinek való áldozással csúcsosodott ki, majd a résztvevők rituális mosakodással megtisztultak az előző időszak összes bűnétől és szennyétől. A másnap reggeli "keleti tűz" szertartása is számos ősi szokást ötvöz önmagában, a magyar hiedelemvilág szerint ekkor jön el közénk a csoda-boga szarvas, aki agancsai között hozza az új tüzet, mely az égi láng aprócska közénk került hevülete. Hajnalban eleink a keleti tűzbe dobálták bele felajánlásaikat, majd ősikhez és a Nagyboldogasszonyhoz fohászkodtak őszinte lelkülettel és szívükben szeretettel. Az ünnep szerves részét képezte a kerecsensólyom röptetése is. A magyarság ősi totemállata az újra és újra felbukkanó Fényt és annak győzelmét jelöli. Karácsony szavunk Őseink kerecseny ünnepéből származik.
A mi Urunk születése óta legnagyobb ünnepünk a Fénygyermek megszületése, a világmindenség megválójának világunkban való megjelenése.
https://www.youtube.com/watch?v=yJsv_pvwHDY
Ilona
