kép: a 2017.05.17.-én tartandó szer területén volt látható a tábla még három éve. Ekkor lefényképeztük és most Szentes Gyuri jóvoltából kissé módosult megjelenésben, de az eredetivel megegyező tartalommal felavatjuk a táblát a régi hely közvetlen közelében, hogy unokáink is tudják majd.
Áldással köszönjük Gyurinak az adományt! Tudomásom szerint a helyi önkormányzatból is képviseltetik magukat ezen az eseményen.
A rendezvénysor Árpád napi megemlékezéssel indult a Pilisben, a Holdvilág árokban (2017.04.01.), folytatódik
Attila Nagykirályra való megemlékezéssel és
harmadik lépésben Balatonfenyvesen (Lovas stadionban) 2017.07. 05. én, a Pozsonyi csata emléknapján ismét Árpádra emlékezünk. Ezen a napon többek között, Kassai Lajos lovasíjász és iskolája tart élő bemutatót, más kárpát-medencei harci hagyományőrzőkkel együtt. A bemutatót történelmi megemlékezés és előadások követik.
Az Atilla napi megemlékezés első napján Tiszaugnál a Holt Tisza hold alakú hajlatában tartunk szert, megkezdve a megemlékezést Atilla Nagykirályra. (Nevét nem tévedésből írtam így, hanem mert őseink is így ismerték.)
Hogy találok oda:
Tiszaug a 44-es számú főúton van a Békéscsaba felé vezető úton, Budapest irányából jövet. Lakitelek-Tőserdő után a Tisza hídon áthaladva rögtön Tiszaug-Csépa felé kell lekanyarodni és végig a főúton kell haladni, nem nagy falvak, nem lehet eltévedni.
2017.05.16-án találkozó 11 órakor lesz a Tiszaugi díszkútnál , ami a település központjában van a főúton. Innen megyünk tovább a helyszínre. Maximum 15 perc várakozási idő engedélyezett amennyiben azt az időpontot szeretnénk tartani amit az Égi család kért.
Itt lehet a szer után ebédelni ( mindenki amit hoz ), szép környezetben.
Ez után folytatjuk utunkat Csépa felé, a holt Tisza partján egy 1 000 éves ősi Szent István korabeli templom maradványaihoz. Este pihenés illetve fölkészülés a következő nap eseményeire.
2017.05.17-én 9.30- tól gyülekező a szerre, a Csongrádot és Csépát összekötő Várháti úton a kereszt előtt. Csongrádtól a holtági pontonhídon lehet átkelni Csépa irányába 4 km a keresztig. Csépa felől pedig a falu határtól Csongrád irányába 8 km a keresztig.
A szertartás 10 órakor kezdődik az égi rendelés szerint. Gyülekező 9.30- tól kérjük pontosan jelenjenek meg.
Szertartás után két féle bográcsból lehet választani Kormanik Ottó jóvoltából: vegetariánus és egy húsos hagyományos csépai gulyás.
Kormanik Ottó engedélyezte, mindazoknak kiknek nincs szállás helye május 16-ról 17.-re, azonban a másnapi szeren részt szeretnének venni, saját hozott sátraikban ott aludjanak a tanyáján. Tehát sátrat, polifómot, párnát és plédet is hozzatok ebben az esetben.
Ülő alkalmatosságra mindenképp szükség lesz a délutáni pihenőnél, amikor is Minya Andris gyógyító gongszólóját hallhatjuk a Holt ágban.
A részvétel ünnepi ruhában. Aki tud hozza magával a dobját illetve füstölőt, gyertyát, nemzeti színű szalagot stb.
Szeretettel várunk benneteket minél nagyobb számban:
Szelei Magdolna-Balog (Rakk) Ilona