van szükség, kérjétek máriaradnai Mária segítségét.
és megbocsátatlan dolgok.
Ilona
Ilona
Ilona
A díj idei kitüntetettjét Lomnici Zoltán elnök méltatta, aki ismertette Csaba testvér eddigi életútját. Mint mondta, Böjte Csaba olyan, reménytelenségben élő gyerekeknek adott és ad ma is otthont, ételt és hitet, akiket szüleik elhagytak, vagy anyagi lehetőségeik nem engedik meg, hogy emberhez méltó módon ételt, otthont adjanak nekik. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: Csaba testvér lelkeket ment, s a testi nélkülözéstől óv nemre, származásra, nemzetiségre nézve függetlenül – fiatal életeket.
A díj átadásakor elhangzott: Böjte Csaba élete példakép a jövő nemzedék számára is. A ferences szerzetest hallgatni bármikor felér egy lelkigyakorlattal. Ez történt a Budakeszi úton lévő Öko Ház Lovagtermében is, amikor a jelenlévőkhöz szólt Csaba testvér. Miután megköszönte az elismerést, így szólt: Igazából, amit teszek, nem áldozat. Nyáron elmenni egy tóhoz fürdeni, jó dolog. Ha megkérdezik, megéri-e, csak az lehet rá a válasz, hogy persze, megéri fürdeni egy tóban. Gyereket befogadni, gyereket nevelni, az élet mellett dönteni – megéri, csodálatos dolog. A mai napon a Gát utcában, József Attila szülőházánál jártam. Eszembe jutott, amit munkatársaimnak szoktam mondani: honnan tudjuk, netalán a következő „József Attilát” fogadjuk-e be, hiszen ki tudja, mit rejt az a kisgyermek, aki hozzánk érkezik. Minden gyermekben a csodát látom. A Jóisten nem gyárt selejtet. Minden kisgyermeknek feladata van, melyet egy-egy anyuka kezében küld el hozzánk a Mindenható. Pedagógusnak, szülőnek az a feladata, hogy a gyermek küldetését segítse beteljesíteni. Otthonainkba 1992–93 óta fogadunk be gyermekeket. Mi ezt az isteni küldetést, a gyerekek feladatát próbáljuk segíteni, támogatni.
Csaba testvér elmondta, egykor „csupán” huszonhárom gyereket fogadott be. Mára nyolcvanhárom helységben végzik munkájukat; házaikba eddig összesen körülbelül hatezer gyereket fogadtak be. Hozzátette: pillanatnyilag kétezer százharminc fiatalról gondoskodnak.
Teljes cikk:
http://www.magyarkurir.hu/
Ilona
Az emberi sejt: A sejtmagot két lemezből álló hártya veszi körül, melyen pórusok helyezkednek el. Ezeken keresztül történik a mag és a citoplazma közötti anyag és információ áramlás fehérje formájában. A mag belsejében jól elkülöníthető a magvacska (nucleolus) és a fonalas szerkezetű, DNS-t és fehérjéket tartalmazó kromatin állomány.
Az emberi Dns-ben helyezkednek el a gének, melyeket szüleinktől öröklünk. Az öröklött gének meghatározzák az alap természetünket és mint megoldatlan érzésminták vannak jelen. A kapott "kódolást" egy életen át javítgattuk, ami megmaradt belőle azt átörökítettük.
A tudatososdás következtében mára nyilvánvalóvá vált, hogy az érzelmeinkkel kódoljuk be magunkat.
Mi lenne, ha ugyan így ki is kódolnánk magunkat?
No de hogyan?
Megbocsátással elengedjük az összes bekódolt érzelmet, pusztán azzal a rezgéssel ami akkor keletkezik, amikor hangosan kimondjuk : Mebocsájtok X.Y. -nak vagy megbocsájtom, hogy ezt és ezt tetted.
A kikódolással helyreáll az ősbizalom, eltűnik a félelem.
Tehát kimondott szavakkal és gondolatokkal (rezgés) ki tudjuk kódolni magunkból a programozást és helyette a folyamat legvégén az örök élet kódjait juttathatjuk be a Dns génállományába.
Fizikailag ez a következőképpen valósul meg:
Fehérjék segítségével megy végbe az emberi Dns átkódolása. A kimondott szavak hatására vagyis a rezgés miatt a fehérje információt visz be a citoplazmába ahonnan bejuttatja a Dns-be.
Mivel a blogolvasók nagy hányada már elérte az egységtudat hálót, ezért onnan ki tudjuk kódolni a társainkat is következő szöveggel:
"Az emberiség nevében megbocsátunk mindenkinek."
Mi történik ekkor?
A morfogenetikus mezőben ahol az érzelmeink és gondolataink vannak, elindul egy nagy tisztulási folyamat. Sok minden elengedődik, de ugyanúgy a Dns-ünk génjeiből is kikódolódik. Ezzel emelkedik az átlagrezgésünk és a tudatszintünk.
Mások lesznek a gondolataink, cselekedeteink és kimondott szavaink. Mindez átalakítja a teljes környezetünket.
Ezért lenne fontos a sérelmekről nem beszélni és mielőbb kikódolni a megbocsátással. Ne terheld vele a közös tudatmezőt.
Köszönöm, hogy végigolvastad.
Kérlek gondolkodj el rajta, értsd meg és válj Istenemberré!!!
Az elkövetkezendő napokban kérlek mondd el minél többször a kikódolás szövegét:
"Az emberiség nevében megbocsájtunk mindenkinek."
Légy áldott a közösségért és nem utolsósorban saját Magodért végzett munkádért.
Ilona
A teremtés a vizek áldását kéri tőlünk a vizi világ oltalma miatt. A fukusimai kettes reaktor a földrengés óta szivárog, mely nagy gondot okoz. A planktonok kihalnak a vízből így a bálnák táplálék nélkül maradhatnak.
A következő módon segíthetünk:
1. Azzal, hogy napi rutinná tesszük és kimondjuk:
"Áldott Fukusima vize kérlek bocsáss meg, sajnálom, köszönöm, szeretlek."
Ezzel egy szerkezeti átalakulás megy végbe a vízben, hogy visszanyerje a létező legmagasabb szintű szerkezetét.
2. Összekötöd magad a bálnák védőszellemével és rózsaszínes lilás fénnyel töltöd érzés szerint.
3. Összekötöd magad a földanya lelkével és kimondod, ahányszor jónak látod:
"Áldott földanya kérlek bocsáss meg, sajnálom, köszönöm, szeretlek."
Közben lilás-kék fényben fürödve elképzeled földanyát.
A képmellékletben szereplő bálnáról itt olvashatsz:
Szeretettel: Ilona
Az "Elindult a fizikai test sejtjeinek újraprogramozása" 2016.12.19.-ei bejegyzés
" Szívtudatú lények vagyunk." mondatának felismerései:
Az 1. felismerés: Teremtő lények vagyunk!
2. felismerést: Istentudatú lények vagyunk.
3. felismerés: Határtalan tudatú Istenlények vagyunk
4. multidimenziós (többdimenziós) vagyis holografikus univerzumban élünk
5. A saját rezgéseddel azonos rezgésű tartomány a valóságod. Az ez alatti tartományokat is érzékeled, de az e felettieket még nem.
6. felismerés: Egyek vagyunk Istenben, minden létezővel.
7. felismerés: A valóság feloldható rezgésemeléssel, vagyis fejlődéssel.
8. Minden létező egyedi és megismételhetetlen csoda. Oltalmazd hát sz élete szentségét legyen az bármely létező, faj egyede, állat, növény vagy más módon megnyilvánuló élet.
9. felismerés: Te, te vagy. Az Isten aki alakítja ezt a világot.
10. felismerés: Mindannyian anyagba sűrített információk vagyunk, azonban a tudatunkkal ki tudjuk magunkat kódolni az anyagból.
A Fényt és besűrűsödött Fényt ( világot ) érzékeljük az érzékszerveinkkel és a tudatunkba tesszük.
Érdekelt minket, rájövünk-e erre a folyamatra.
Mennyi TISZTÁN tudjuk a tudatban visszaadni a fényt.
Tehát a folyamat:
Fény és anyag - információ - Fény
Az isteni tudat tudja-e értelmezni önmagát az anyagban?
Mindenki egy besűrűsödött információ,
melyet a tudatával ki tud kódolni.
Az a lényeg, hogy birtokolja a tudást
A tudást be kell vinni saját rendszerébe, hogy visszafejtse önmagát a Fénybe vagyis Isten tudatába.
A tudás és tapasztalás bölcsességgé forrja ki magát.
A bölcsesség maga az Isten tudata. Így tudjuk magunkat kikódolni az anyagból, felismerések által.
Kérlek minden felismerésen gondolkodj el, mert csak megértéssel lehet a te tudásod, a te fejlődésed alappillére. Ha lényegre törő felismerésre jutnál a már felismert dolgokkal kapcsolatban, kérlek azt is oszd meg velünk.
Amennyiben nálad van a tizenegyedik felismerés, kérlek oszd meg velünk:
Ilona
Ilona
Ilona
"A galaktikus központból kiegyensúlyozó erő érkezik, mely kiegyensúlyozza a tér-idő rendszereket.
Amikor megszületik a tűz, víz, levegő és föld egyensúlya, a téridő megszűnik.
Tehát az elemek egyensúlya és a tudat feltisztulása ugyanazt eredményezi, a hipertér megjelenését. Tehát az elemek egyensúlya vagy a tudat feltisztulása valójában ugyan oda vezet csak más szemszögből nézve. 2017.02.08.-ig van mód ezzel az eszközzel tisztítani a világegyetemet." - Mihály főangyal